Gergő kiejtést javít

Gergőéknél az oviban ma arcfestés volt. Amikor mentem érte, egy oroszlán virított az arcán.

Én: Gergő, mi van az arcodra festve?
Gergő: valami nagy és félelmetes!
Én: Nem véletlenül egy oroszlán?
Gergő: nem, egy Löwe!
Én: De a Löwe az németül az oroszlán, nem?
Gergő: Nem! Az nem lőve, hanem lő-vö!

Dávid 2 éves!

Tegnap tartottuk Bubu szülinapi zsúrját. A kicsi lakásra való tekintettel 3 család volt meghívva, és ők szerencsére el is jöttek.

Bubu tortája palacsintatorta lett, szerintem egész jól sikerült :).

Ajándékba a legtöbb embertől ilyen állatkákat kapott. Itt épp a Naniékét és a Mamáét bontogatják Gergővel.Miritől macikat kapott, Rubenéktől oroszlánt, Naniéktól lovakat, Mamától elefántokat, tőlünk egyéb apró állatokat, Dorkától és Pannitól pedig ezt, amit épp bontogat:A tortaevésre mindenki nagyon várt már. Bubu nem váratta a népet sokáig, ugyanis olyan gyorsan elfújta a gyertyáit, hogy ez a egyetlen olyan kép, amin még égnek, pedig Ákos folyamatosan fényképezett :). Nem sok maradt a tortából... Az evés után nagy játék kezdődött. Itt alant a gyerekszoba romjai figyelhetők meg.  Összességében jól sikerült a zsúr, mindenki jól érezte magát. Volt vonatozás, kergetőzés, rajzolás, még gyurmázás is. Mindenki sokat beszélt németül, főleg Gergő, aki magától értetődő természetességgel váltott egyik nyelvről a másikra, ha például Rubennel játszottak épp.

Bubu jelenlegi paraméterei pedig:
súly: 13,8 kg
magasság: 88 cm
fejkörfogat: 48,5 cm
lábméret: 23-24
Az U7-es, 2 éves korban végzett orvosi felmérése szerint pedig mindenben korának megfelelő, ügyes kisfiú :).

Boldog szülinapot, Bubu!

Gergő ügyeskedései

Először is a legfontosabb: Gergő ma ment az ovikezdős mizéria óta először pelus nélkül oviba, és ugyanazon nadrágban jött is haza! Már egy hete nem másik pelust adtak rá, amikor a reggeli megtelt, hanem bugyit, de általában cserenaciban jött így is haza. Mondjuk biztos zavaró volt neki, hogy hol van pelenka, hol nincs, hol szabad bepisilni, hol meg nem... Az óvónénik nagyon megdicsérték, mert teljesen önállóan intézi a wc-zést, már nem pisil mellé, és kezet is mos utána.
Hozzátartozik a történethez, hogy Julius is múlt hét óta pelenkátlan az oviban (mondjuk gondoltuk, hogy így lesz, nagyon össze vannak nőve... sajnos Juliusék áprilisban el fognak költözni, nem tudom, mi lesz Gergővel...).

Másodszor is Gergő a hazaérkezéskor teljesen önállóan vetkőzött le, pedig a télikabátot nehéz szétcipzározni a tépőzárak miatt, és a bakancsot sem egyszerű levenni.

Harmadszor is mostanában ilyen kis tortákat gyárt gyurmából:
valamint a mágneses rajzolón megjelentek a tudatosan rajzolt formák. Rajzolt egy nagy keretet, és bele kis hullámvonalakat, majd közölte, hogy ez itt az ábécé, és tilos letörölni.

Igazi nagyfiú...

Még mindig tél

Egyszerűen nem akar végeszakadni a télnek. Szánkót persze még mindig nem sikerült venni, a boltok még mindig hitetlenkedve nézik a havat, és még mindig nem hiszik el, hogy ennyi esett és ilyen hosszú időn át...

Amikor van hó, babakocsival közlekedünk a bicikli helyett. Mégiscsak jó, hogy van esővédője, plusz kevésbé veszélyes is... no meg nagyobb hóban egész jó sportértéke van a kiskerekű kocsik tologatásának... Itt épp hazafelé tartunk az oviból:

A házunk mögötti parkoló:

A hétvégén elugrottunk meglátogatni az őzikéket is a Stadtwaldban. A tó is be volt fagyva, bár már azért olvadt, mostanában csak olyan 0 körüli hőmérséklet volt.

Amint az utóbbi képen látszik, Gosiáékkal is sikerült összefutnunk :). Épp sétálgatott a négy gyerekkel, hogy a férje intézhesse az adózást. Jól nyomja! Gyorsan át is hívtam délutánra hozzánk, hátha elősegíti az adózást :).

Holmi betegség

Nem írtam az elmúlt pár napban, ugyanis hol ennek volt valami baja, hol annak. Bubu kezdte egy egy napos hasmarssal, amit át is adott szépen nekünk, felnőtteknek is. Gergőnek csak hőemelkedése lett, szintén egy napra, aztán Bubu lett kicsit taknyosabb a megszokottnál. Pingpong labda.

Bubu legalább megtanulta önállóan szívni az orrát. (Ehhez mondjuk kellett egy orrszívó-porszívó, ugyanis az adapteressel muszáj befogni a másik orrlyukat, hogy kijöjjön valami, ez viszont úgy szív, hogy nem szükséges.)

Mindenesetre mára már mindenki többé-kevésbé jól volt, így meg tudtuk látogatni délután Juliusékat. Juliuséknak van két cicájuk, ezek hatalmas sikert arattak a fiúknál, no meg természetesen az új játékoktól is oda voltak. Jót játszottak hármasban. (Kép sajnos nem készült, videó is csak egy, szóval érjétek be ezzel :).)

Szánkózás

Mivel hétvégén jó nagy hó esett, Ákos és Gergő pedig hiába járták a várost egész szombat délelőtt, de nem lehetett sehol kapni szánkót, felhívtuk Evelinéket, hogy nincs-e véletlenül kedvük csúszkálni egyet. Szerencsére volt!A Rheinenergie stadion mögötti pálya szélén van a szánkózós domb, amit rajtunk kívül még páran kiszemeltek délelőtti program helyszínéül. Gergő újfent tanúbizonyságot tett arról, hogy őt semmiféle helyzetben nem szabad mélyvízbe dobni. Nem szabad felültetni lóra, ha nem akarja, nem szabad pelenka nélkül első nap oviba küldeni (késő bánat), nem szabad semmit, amíg ő nem kéri, mert csak rosszabb lesz. Ákos egyszer lecsúszott vele, attól megijedt, és utána már inkább csak nézte. Bubu viszont ennek az ellenkezője, ő úgy a harmadik csúszásnál jött rá az ízére, annyira, hogy még egy rövidebb hisztit is levágott, amikor Evelinék esetleg használni akarták volna a saját szánkójukat. Egyébiránt vicces ez a sok hó, itt az óceáni éghajlat határán, ahol elvileg soha nem esik a hó (csak mióta itt lakunk, hihi).

Tósokon a dédimamánál

Karácsony utolsó napján a Gabi felhozta a Mamát Budapestre, a Naniékhoz. Az ajándékok kibontása - harmadnapja egysorban a harmadik adag csomag... - után Gergővel mi is beültünk a visszaútra, hogy meglátogassuk a tósoki dédimamát.

Odaérkezésünk estéjén régi kincsek kerültek elő: egy olyan nyomdakészlet, amiben egy-egy darab még a Mamáé volt kiskorában.

Másnap délelőtt kisétáltunk a temetőbe, hogy meglátogassuk az ajkai nagypapa és a tósoki dédipapa sírját.  A dédipapa december elején távozott el közülünk, a temetése pedig azon a bizonyos csütörtökön volt, amikor Orsi holmija is elveszett...

Visszaérve Gergő kinnmaradt a Mamával, és végignézték az összes fát, amiről nyáron szedtek gyümölcsöt. A fák sebeit látva Gergő egyből mondta, hogy a nyáron a jég bántotta őket. Mivel én nem voltam akkor már velük, amikor a nagy jégeső volt, ilyenkor mindig megdöbbenek,  hogy ekkora nyomot hagyott benne.

Délutánra a Gabi is kijött hozzánk, és elhozta az otthoni legókészletet, ami egy egész vesszőkosarat kitölt. Dávid valószínűleg jót falatozott volna belőle, de Gergő már nagyon ügyesen vigyázott a kicsi alkatrészekre is.  Egy "kicsit" én is nosztalgiáztam, és építettünk mindenféle járműveket meg épületeket. A csúcsmodell egy helikopter lett, aminek a rotorját fogaskerekes áttételek segítségével lehetett hajtani.

A legélvezetesebb játék a beltéri bújócska volt. Gergő felkiáltott, hogy "bújócska", majd rámutatott a Mamára vagy a Dédire, hogy "Most te bújsz velem!" Aki maradt, annak kellett keresni. Ezután elbújtak valamelyik szobában, székek mögé, asztal alá - bizony, még a Dédi is ott gubbasztott Gergővel -, majd ha rájuk talált a hunyó, hangos nevetésbe és vihogásba kezdtek mindhárman.

Nagyon gyorsan elszaladt a néhány nap, ami alatt a Dédit meg a Mamát is jól kifárasztottuk fizikailag, de mint minden látogatásunkkor, a Dédi most is megjegyezte: "Ilyenkor én lélekben mindig megfiatalodom." Az elmúlt év megpróbáltatásai után igazán örülök, hogy sikerült néhány mozgalmas, de vidám napot nála is eltöltetünk.

Ünnepek Pesten

Kicsit megkésve, de lássuk a budapesti látogatás összefoglalóját!

Az odaút a hótól függetlenül egész jól sikerült. Gergő teljesen odavolt a repülőktől, így abszolút úgy viselkedett, ahogy kell. Fogta a kezünket, szépen jött mindenhova, a repülőn pedig csöndesen ült a helyén, és nézett ki az ablakon, kérdezősködött vagy AnnaPetit olvastunk. Bubu ellenben kikérte magának a kötelező programokat, mint például a sorbanállás, szívbajt kapott a repülő közeli látványától (lépcsőn kellett felszállni, nem alagúton) és rettenetesen utált az ölembe kötve lenni, így szabadulni próbált és ütemesen rugdosta az előttünk levő ülést (ami szerencsénkre üres volt, sőt, visszafelé is :D). Ettől eltekintve eseménytelenül telt az út.
Egy kis reklám (azóta folyton repülős képeket és videókat kell nézegetnünk...):

Otthon másnap reggeltől rohangáltam okmányirodától okmányirodáig, míg sikerült minden papírt megrendelni. Ezután pedig végre megvettük az ajándékokat (amiket ugye a repülőn nehezen tudtunk volna szállítani a csomagok és a gyerekek mellett), valamint vettem egy GPS-t az eltulajdonított helyett (nagyon nyúl vagyok anélkül vezetni, főleg itt kinn). A GPS vétel kapcsán sikerült találkozni még Satukkal és Nyanyával is.
Panka, Anyu, valamint Mamóka, aki időközben feljött Pestre jól lebetegedtek, így ezalatt Nappapi szórakoztatta a gyerekeket wii-vel:

24-ét Anyuékkal töltöttük otthon. A Jézuska a csendespihenő alatt érkezett, és kénytelen volt szegény összecsapni a fadíszítést, ugyanis a gyerekek korábban ébredtek, mint szoktak. Annyi haladékot kapott csak, amíg közelharcot vívtam, de ez nem tartott sokáig, mivel Gergő bedobta a "pisilni kell" adut. Azért így is egész jó lett, és az ajándékok is a helyükre kerültek.

25-én az unokatesóimmal is Karácsonyoztunk egyet. Újfent ajándékok kerültek a fa alá, amiket Bubu segített kiosztani. 26-29-ig Ákos és Gergő elmentek Ajkára meglátogatni a Mamát. Pontosabban a Mama jött fel Gabival, elhozta az ajándékaikat és levitték a fiúkat. Íme az egyik ajándék, Bubu új falvédője: (Az ajkai útról Ákos ír majd külön bejegyzést.) Ezalatt a 2 nap alatt további vásárlásokat intéztem, találkoztunk Mónival és a Vasas fiúkkal a Várban, valamint sikerült végre Anitáékkal (természetesen gyerekek nélkül) kiruccannunk egyet, 28-án egy előszilveszteri buliban voltunk.

29-én, miután Ákosék visszatértek, Karácsonyoztunk egyet Majával is kinn, Törökbálinton, majd Ákos évfolyamtársai által szervezett házibuliban voltunk, itt már persze gyerekek nélkül.

Az esti kimenőink azért voltak lehetségesek, mert bár mindenki más beteg volt, Nappapi hősiesen helytállt a mesefronton, valamint a reggeli (korán)kelést is ő rendezte le. Mi Ákossal amúgy is a Papáék épp kiadatlan lakásában aludtunk, mert nem fértünk mind be Anyuékhoz, és így legalább jutott nekünk egy kis kettesben-idő. Ránk fért.

30-án Ági barátnőmékhez voltunk hivatalosak csülkös bablevesre, gyerekestül. Gergő nagyon megkedvelte a kislányukat, Rózsát, estére azt játszották, hogy megölelik egymást és eldőlnek... khm...

talán itt is lesz később kép

31-én délelőtt már teljes létszámban eresztettük össze a fiúkat Vasas Daniékkal, akikkel ismét szuperul kijöttek, pont mint nyáron. Néha elcsodálkozom, hogy mennyire hasonló személyiségűek, főleg Gergő és Dani.

A Szilvesztert Encusékkal töltöttük. Kicsit belelendültünk a beszélgetésbe, így sikerült lekésnünk az éjfélt, pontosabban nem értünk el a Szeparéba éjfélre, hanem az az Oktogonnál ért minket, a villamoson. Gyorsan leszálltunk, elénekeltük a Himnuszt, megnéztük a tüzijátékot, szétáztunk pezsgőben, majd visszaszálltunk és mentünk tovább :). Ettől függetlenül nagyon jól sikerült az átcsúszás az új évbe :).

Január elsején aludtam... sokat. Másodikán Ákossal elmentünk moziba, ahol nem is emlékszünk, hogy mikor voltunk együtt utoljára. Az Avatart néztük meg 3D-ben, nagyon tetszett mindkettőnknek. Szeretem a kiszámítható, hepiendes filmeket újabban...

Harmadikán babatali volt Olivéréknél. Ákos inkább otthonmaradt, így én csak Gergőt vittem. Jó nagy volt a nyüzsi, Gergő pedig a legnagyobb döbbenetemre egyáltalán nem vette ki a részét belőle. Legszívesebben tologatott a földön fekve egy buszt vagy a favonattal játszott... Remélem, azért az oviban nem ilyen kis magányos farkas. Mondjuk biztosan volt annak is szerepe ebben, hogy a többiek mind tesóval jöttek, egyedül ő volt egyedül. Legközelebb mégis visszük Bubut is.

Negyedikén Boriéknál találkoztunk és tartottuk meg a két Eszterrel együtt a szokásos gimis karácsonyozást. Ide később is visszatértünk este, mert sikerült a fele ajándékunkat otthon hagyni. Legalább tovább tudtunk beszélgetni az otthonülő anyukák dolgozhatnékjáról :).
Ja, ha jól emlékszem, az is negyedikén volt, hogy elkészültek az okmányaim, és mehettem is értük. Bibííí, lett ujjnyomatos útlevelem, bizony!

Ötödikén összeismerkedtünk és aláírtuk a szerződést a lakásban az új lakónkkal, valamint meglátogattam Magdi nénit. Ekkortájt kezdett el hullani a hó (ha utazni készülünk, az a minimum, hogy elkezd szakadni).

Hatodikán pedig csomagoltunk és repültünk. Nagyobb szívás volt, mint odafelé, mert 8-kor indult a gép, így már két álmos-nyűgös gyerek hisztizte végig az utat alvás helyett.

Tudom, hogy sokmindenkivel nem sikerült találkozni, de talán érthető, hogy ennél több nemigen fért bele két hétbe...
Sok-sok szempontból jót tett nekünk most az otthonlét, és újult erővel tudjuk magunkat ismét belevetni a hétköznapokba.

Békés, boldog...

... Karácsonyt és áldott Új Évet kívánunk sok-sok szeretettel Mindenkinek!

(idén sajnos a zűrzavarban nem sikerült saját képeslapot gyártani)

Indulunk hazafelé!

Jelentem, a csomagok becsomagolva (nagyjából). Már csak annyi kellene, hogy ne töröljék a ma esti gépet (ugyanis a nagy hó miatt a tegnapit törölték...), meg hogy kijusson értünk valaki a reptérre. Magyarul hogy ne legyen több hó, se ónos eső, se semmi ilyen. Az itteni reptérig mindenesetre mégiscsak taxizunk, akármennyibe is kerül.

Mi tegnap már megajándékoztuk egymást tegnap, azokkal az ajándékokkal, amiket úgyse vinnénk haza, csak hogy utána vissza is hozzuk majd, szóval nem is tudom, mi lenne, ha ittragadnánk Karácsonyra. De nem fogunk, úgy döntöttem :).

Na, pár kép a gyerekekről, amikor megkapták a gyurma-katicát meg a tűzoltóautót:

Sajnálatos módon a tűzoltóautót később el kellett rakni, mert egy adag játszás és nínózás után kioperálták a feszítő rudakat, de én is így gondoltam, tekintve a helyszűkét :).

A múlt héten amúgy csütörtökön Timi jóvoltából mégis volt némi karácsonyi előkészület, ugyanis van neki egy isteni puszedli receptje, amit itthon megsütöttünk. Szegény Miri kicsit megszenvedte, mert az előző napi Berlin miatt totál elcsúsztam az idővel, így kénytelenek voltak kicsit tovább maradni, mint szerettek volna, és az alvásideje is eltolódott alaposan. Remélem, azért utólag kipihente.

No, készülődök, nemsokára indulunk, drukkokat kérjük! (Ez lenne a járatunk itt.)

Amíg pedig nem jelentkeznék, NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÁLDÁSOKBAN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

 

Update: Sikeresen megérkeztünk tegnap este, ma pedig Orsi sikeresen elindította az összes igénylést, ha minden jól megy, akkor elkészülnek, mire mennünk kell vissza.

A pechvogel széria (azaz Berlin és ami oda vezetett)

Összefoglalnám, hogy mi minden történt a múlt hét eleje óta, pechek és sikerek szerinti számozásban:

P1. Táska eltulajdonlik.
P2. Biciklim lámpája elromlik. Mindkettő persze.
P3. Télikabát cipzárja elromlik, minuszok beköszöntenek. (Sebaj, van pattent...)
P4. Kiderül, hogy csak akkor tudok jövő hétfőn hazarepülni, ha elmegyek Berlinbe. Berlinbe papírok nélkül repülni nem lehet, vonatból pedig csak ICE megy, ami nagyon drága
S1. A németországi barátnők javaslatára online stoppolás mellett döntöttem: www.mitfahrgelegenheit.de - sikerült ugyanitt elcsípnem egy eladó ICE jegyet is odafelére, jó olcsón.
P5. Iszonyú hideg van. Egy élmény volt benne kedden kiplakátolni a belvárost, hogy keressük a becsületes megtalálót, némi jutalom ellenében. (Viszont legalább az eső nem esik...)
P6. A vonatjegyért tekerve leesik a bicikli pedálja, kompletten (de végülis csak 50 m-t kellett tolnom a legközelebbi biciklis boltig, ahol némi pánik és csapdosás után állati gyorsan megcsinálták ideiglenesre (ki van kopva a menet), csak tűnjek már el).
P7. Hát persze, hogy igazolvány nélkül nem tudok telefont se venni.
S2. A Vonatom 4:30-kor indult, így én itthon 3-kor keltem, fél 4-kor indultam. A vonatot sikeresen elértem, az ICE kényelmes volt, kicsit olvasgattam is (aludni mondjuk nem tudtam az idegtől, bár azt előtte se nagyon, itthon - kb 3 órát aludhattam összesen, mielőtt indulnom kellett, és azt is fél óránként felébredve, hogy nem kell-e már indulni).
S3. Móni, a berlini fórumos barátném várt Berlinben, a főpályaudvaron,

és egész nap mindenben segített. A konzulátus épületét ugyan elsőre nem találtuk meg (mégis, micsoda dolog, hogy nem lengedezett a magyar zászló rajta, csak úgy lógott), de azért az is meglett. A pályaudvarról egy nem rég átadott, kemény 3 db megállós metrón utaztunk (ennyi erővel már a négyesmetró is simán bújhatná az alagutat :D).

S4. Az ügyintézés pikk-pakk ment. Miután leadtuk a kérelmet, majd a Brandenburgi kapura néző Starbucksban megittunk egy isteni mogyorós-tejszínhabos kávét, már készen is volt az ideiglenes útlevelem.

Ezután rövidke városnézésbe kezdtünk. Itt látható az a labirintus-emlékmű, amit a zsidók építettek a megbocsájtásuk jeléül.

Ez itt a kormányzati épületsor:

Itt a Berlini fal helyén épített emberjogi szövegeket tartalmazó üvegfal:

No meg a Reichstag oldalt,

meg szemben:

S5. Miután Móni kisfiát, akit szintén Bubunak becéznek, összeszedtük az oviból, elmentünk a fuvarommal megbeszélt helyszínre, és megnéztük a karácsonyi vásárt (begyűjtöttem onnan is egy bögrét :) ),

majd sikeresen megtaláltam a fuvart is a megbeszélt 17:30-as időpontra.
P8. A visszaútra is jutott a pech-sorozatomból, csak hogy ne unatkozzunk. Egyrészt, amint azt a képeken is látni, nekiállt esni a hó, ami csak fokozódott NRW határában, jókat csúszkált az autó...
P9. Másrészt pedig a sofőr főnöke elfelejtette, hogy az egyik utas Essenben akar kiszállni, és helyette Düsseldorfot állította be a GPS-en, így jópár kilóméter után, mikor észrevettem, hogy már rég elhagytuk Essent és szóltam, visszafordultunk (ekkor már 11 felé járt az idő, és jópár kilómétert mentünk az észrevételem után is, ugyanis a sofőr lengyel volt, nem tudott se angolul se németül, és nem igazán akarta megérteni, hogy mit akarunk). Végül csak 1 körül értünk be Kölnbe, ahol szerencsémre nagy hó nem volt, csak szállingózott, így haza tudtam még biciklizni a központból.
S6. Ja, a biciklim ott volt, ahol hagytam. Bár ez elvileg nem kéne, hogy sikernek számítson, de mostanában bennem van a frász állandóan.
P10. Most, hogy írom a blogot, elszórakoztam egy ideig a fotókkal, ugyanis Móni fényképezőgépe természetesen pont ilyenkor rossz, és telecsíkozta rózsaszínnel az összes képet. Azért remélem, nem lettek nagyon rosszak így az utómunka után :).

Amelyik pénztárca el akar menni, az el is fog.

A hétfői eset után kipakoltam minden otthoni cuccot a pénztárcámból, így az otthoni bankkártyát, a gyerekek eü-s papírjait és lakcímkártyáit, valamint a személyim. Ez utóbbit aztán visszaraktam szépen, amikor mentünk a bankba a kártyám újraindíttatni, valamint amikor csütörtökön az új háziorvoshoz mentünk bejelentkezni (és minket, felnőtteket olttatni). Így aztán, amikor a szakadó esőben, sötétben, csütörtök este leesett a bicikli hátuljáról a táskám, cakkumpakk, akkor mégis sikerült minden fényképes, azonosításra alkalmas igazolványomtól megszabadulni.

Ugyan maximum 5 perccel később már észrevettem, hogy nincs ott, és tekertem vissza, addigra már sehol sem volt a táska.

Később, miután 4x megtettem az útvonalat szétázva és megfagyva, muszáj volt hazamenni. Felhívtuk a táskában levő telefont, amit fel is vett egy pasas. Erős törökös akcentussal mondta, hogy nála van, és vissza is adná, de hívjam később, éjfélkor, mert éjszaka dolgozik. Ok, éjfélkor felhívtam, mondta, hogy másnap, pénteken, este 6-kor találkozzunk egy adott kereszteződésben, valamint megadott egy mobilszámot.

Másnap viszont hiába álltam ismét másfél órát a hidegben szétfagyva, nem jelent meg senki. A szám, amit megadott, nem is létezik, a telefonom pedig kikapcsolta. A hidegben álldogálás után szinte üdítő élmény volt a rendőrségen is állni két és fél órát, hogy megtegyem a feljelentést. (De persze még itthonra is kaptam vagy 6 oldalnyi kitöltendőt, plusz mehetek a városházára, sattara.)

Az összkár olyan 450 Eur körüli (igen, hát persze, hogy a telefon az a gps-es volt...). Plusz igazolványok, jogsi, biztosítós kártya. Plusz minden létező németórás anyagom, jegyzetem.

Mi a rákért vette fel azt a hülye telefont, ráadásul kétszer, ha egyszerűen csak el akarta lopni????? Még megköszönős csokit is vettem neki...

Elegem van magamból. Kiabálok folyton mindenkivel. Elfelejtem megsütni a kiszaggatott pogácsát. Nem érdekelnek az ünnepek. Nem vagyok izgatott az utazástól. Hülye itthonülő leépült tyúk vagyok, aki még arra sem alkalmas, hogy a háztartást normálisan vezesse. Még szerencse, hogy nem csináltam tovább a doktorit, micsoda pofáraesés lett volna ott szembesülni azzal, hogy semmire nem vagyok alkalmas. Minek is nekem állást keresni, megyek szépen árulni hamburgert, hátha az menne. Vigyen el valaki pszichológushoz.

A mégsem-ellopott pénztárca esete

Történt, hogy a Gergő ovija melletti játszótéren könnyelműen otthagytam a táskám, ahol a bicikliket, a sisakokat, Gergő táskáját, meg minden mást szoktam, amíg játszottak a gyerekek. Ez a játszótér egy elég fura alakokkal teli téren van, szerintem pár hajléktalan is lakhat ott olykor, ezért is merült fel bennem a dolog. Mármint, hogy valaki elvihette a pénztárcát. Kicsit furcsa volt, hogy a telefont otthagyta, dehát biztos sietett vagy valami.

Hatalmas pánik tört ki rajtam, ugyanis minden létező papírom is abban tartom tartottam eddig, és mivel csak magyar papírjaim vannak, itt nem is tudom, hogyan lehetne pótolni, esetleg a berlini konzulátus tudott volna segíteni valamikor a jövőben, de hogy 2 hét múlva a repülőre nem engedtek volna fel a két szép szememért, az biztos. Benne volt még a saját és a gyerekek lakcímkártyája, az AOK kártyák (itteni tb), az otthoni meg az itteni bankkártyám, meg pár felesleges kártya, Ikea family meg ilyenek.

Mivel mindez délután, Gergő összeszedése után történt, így rövid úton visszavittem a gyerekeket az oviba, ahol zárásig vigyáztak rájuk, én meg szépen egy kapott gumikesztyű segítségével végigtúrtam vagy 20-30 kukát a téren, hogy hátha kidobták, miután kivették a pénzt belőle. Persze nem volt sehol. Ákost is felhívtam, hogy tiltassa le a bankkártyám, le is tiltotta.

Nos, miután nem lett meg és az ovi is bezárt, szomorúan hazajöttünk. Útközben idegességemben párszor ordibáltam egy sort a gyerekekkel, amitől mégrosszabbul éreztem magam én is meg ők is.

Aztán hazaértünk, és naaa, mi fogadott a földön? Na mi??? ...

Hogy hogy került oda, arra vonatkozólag több variáció is lehetséges. A legvalószínűbb az lehet, hogy amíg öltöztem, Bubu szépen kirámolt pár "felesleges" cuccot a táskámból.

Tanulságok:
1. Tilos Bubut egyedül hagyni a táskákkal, 1 percre se.
2. Sose tartsd az összes papírod egy helyen, főleg nem külföldön.
3. Nem hagyjuk ott a táskát sehol.
4. Azokat a tanulságokat is meg kell jegyezni, amikre pár évente kénytelen újra meg újra rájönni az ember, mert úgyse jegyzi meg.

A gyerekcirkusz

Vasárnap délután Gergővel kettesben gyerekcirkuszban voltunk, a "dos linos" című gyerektársulat műsorát láttuk. Egy magyar ismerősünk nyert 2 jegyet a műsorra, amit kedvesen felajánlott nekünk, ez úton is köszönjük! Vasárnap a délutáni alvás után bepattantunk hát Gergővel a Brúnóba és útrakeltünk.

A cirkuszi porond és a büféstandok is egy nagy bádograktárban voltak. Belépéskor a társulat tagja sorfalat álltak a vendégeknek. A porond körül majdnem teljes körben voltak az ülőhelyek, mi jobb oldalt  találtunk magunknak helyet. A hátsó sorba ültünk, hogy Gergő fel tudjon állni közben, ha nem látna eléggé. A harmadik gongütés után elsötétült minden, a teljes társulat körbeszaladt a széksorok között, és egy rövid konferálást után kezdetét vette a műsor. A társulat 8-14 éves gyerekekből állt.

Az első szám kötéltáncosok voltak, többször is végiglejtettek a körülbelül 2 méter magasan kifeszített kötélen, és közben különféle trükköket mutattak be. Ezt követően voltak artisták, aztán fiúk, akik mind egy-egy hengeren átfektetett deszkán egyensúlyozva mutattak be trükköket. Jöttek még lányok, akik függő kötélen csimpaszkodtak, és volt olyan is, amikor egy nagy háromszögtrapézt eresztettek le, amin egyszerre hárman másztak fel és alá. Gergőt érdekelte a műsor, a világítás is nagyon teszett neki, de nem igazán tudott ülve maradni. Mikor már kezdtem azt érezni, hogy rövidesen már nem akar egyhelyben maradni, pont eljött a szünet. Néha Gergő megjegyezte, hogy ne tapsoljak már, mert nem hallja a zenét... :)

A szünetben vettünk gofrit (a többi lehetőseg pattogatott kukorica, vattacukor vagy bratwurst lett volna) a büfében, aztán hipp-hopp kezdődött a második rész. Itt voltak zsonglőrök, bohócok, olyan zsonglőrök, akik UV fényben adták elő a műsorukat fluoreszkáló buzogánnyal. A második rész vége fele jöttek ketten trapézzal. Az utolsó szám volt a leglátványosabb, hárman függeszkedtek három lelógatott drapérián.

Többszöri visszatapsolás után felkapcsolták az összes lámpát, elindultunk haza. Még el sem jutottunk az autóig, Gergő megjegyezte, hogy holnap is akar jönni cikruszba. Nekem is tetszett az előadás, bár egy kicsit hiányolom, hogy állatok egyáltalán nem szerepeltek, de egy gyerektársulatban lehet, hogy erre nincs is lehetőség.

Eszter és Attila látogatása

Múlt hétvégén Attila meglátogatta Esztert, aki pár hónapot Mainz-ban tölt, és együtt átruccantak hozzánk is. Sajnos csak egy hétvégét tudtak maradni, de igyekeztünk a maximumot kihozni ebből. Szombat délután érkeztek, itthon vacsoráztunk, majd Ákost és a gyerekeket hátrahagyva belevetettük magunkat a karácsonyi vásárokba. Ittunk rumos kakaót, felültünk az óriáskerékre a Heumarkton, valamint hárman bicikliztünk két biciklin, ugyanis annyink van, így Eszternek pár napig izomláza volt a csomagtartón való utazástól. :)

Másnap reggeli után elmentünk ismét a Dómhoz, de ezennel nem a vásárba (habár azt sem hagyhattuk ki, a gyerekek nagyon szeretik a körhintákat). Megnéztük a betlehemet a Dómban, aztán Eszterrel és Gergővel a népvándorlás kori ékszerkiállítást (épp ebből doktorál ugyanis) a közeli múzeumban (Bubu ezalatt a ruhatáros néniknek udvarolt vadul).

Itthon amúgy alaposan bemutatkoztak a gyerekek, Attilát kicsit kezelésbe is vették. Szerintem egy ideig nem fognak gyerekekre vágyni. Vagy legalábbis fiúkra nem :D.

Attiláról nem készült használható kép, úgyhogy majd rakok fel utólag, ha küldenek párat :). Ugye, Attila?

Ismerősök

A minap nálunk járt Doris, a németórás barátném (aki sajnos 3 hét múlva visszautazik Brazíliába). Nagyon csodálkozott, hogy a gyerekek ott téblábolnak, "segítenek", és még mindig élek, mert annál a családnál, ahol ő au-pair, apuka reggeltől-estig dolgozik, Doris vigyáz a két gyerekre,  a bejárónővel közösen mos, főz és takarít, anyuka meg egész álló nap lógatja a lábát, miközben panaszkodik, hogy milyen nehéz dolog két gyereket vállalni. Citromos mousse-t csináltunk amúgy (a receptet felraktam az 5balkézre, ott van a linkek között), isteni lett. Pár nappal később pedig Bubuval meglátogattuk Miriéket. Voltunk sétálni is velük a közeli játszótérre. Van ott egy hatalmas, nagyobb gyerekeknek készült cső-csúszda, ahonnan Bubu minden félelemérzet nélkül (először ráadásul fejjel lefelé) csúszott le (no meg mászott fel előtte a toronyba). Mindig meglep, hogy mennyire más, mint Gergő.
A séta után alaposan elfáradt, így szundított egy kicsit Miri járókájában.

Most jó :)

Miután Gergő kilábalt a szájfájásából és a pöttyök is elmúltak, azaz nagyjából hétvégén, eszembe jutott, hogy nem kértem időpontot a dokihoz hétfőre, hogy adjon egészséges közösségbe mehet igazolást. No sebaj, gondoltam, majd elviszi Ákos kedden, hétfőn még itthon tartom, végre tudnánk menni sétálni, ki a szép időbe az esőbe. Kedden viszont csak 8:55-re kaptam időpontot, így 9-re már nem érne oda (akkor van kapuzárás érkezéskor), gondoltam, miért ne, maradjon kedden is.

Élvezem a kettő kis rosszcsont társaságát. Valahogy pár nap alatt eltűnt belőlem az az érzés, hogy fárasztó és elegem van. Élvezet a kettővel a séta, kevesebb a hiszti, eldöntik egymás között, hogy ki utazik a babakocsi hátulján állva (már amikor nem szaladgál mindkettő, én meg tolom üresen, mint általában), segítenek bevásárlásnál (najó, Gergő segít) és együtt játszanak a játszótéren.

Ma este megtörtént a lehetetlen is: életünkben először ettünk úgy 4-esben házon kívül, hogy nem minket bámult az egész étterem, hogy mit össze rohangálnak, zajonganak, malackodnak a gyerekek (játszósarok ide vagy oda).

Azt hiszem, most jött el az a pillanat, amikor már nagyon-nagyon, igazán tudok örülni annak a fránya kis korkülönbségnek.

Bubu 21 hós, 87cm.
Gergő 3,5 éves, kereken 1m.
Pont jók. :)

u.i. Azért a rendszeres táncórák is biztosan jót tettek a lelkivilágomnak :).

Mégsem bárányhimlő

Nos, Gergő mégsem bárányhimlős, hanem kéz-láb-száj betegsége van. Valamivel jobb, mert nem kell hetekig a 4 fal között ülni, ez nem terjed olyan könnyen, mint a bárányhimlő. Viszont szegénynek valszeg nagyobb szívás, folyamatosan sír, hogy fáj a szája :(.

Állatkerti séta

Ma olyan szép időre ébredtünk, hogy gyorsan el is határoztuk, hogy elugrunk az állatkertbe. A babakocsit ezennel nem vittük be, béreltünk helyette egy kisvagont (amiben általában csak Gergő ült, Bubut sikerült úgy kitúrnia, hogy inkább sétált végig, ami nem kis teljesítmény tőle). Itt még az elején mindketten benne:

Mivel emlékeztetve lettem arra, hogy nem menő dolog állatkertben állatokat fényképezni úgy, hogy nincs rajta legalább egy gyerek, így most ilyen képek következnek: Gergő nézi az örvösmendvét: Bubu nézi a flamingókat: Mindkettő nézi a páviánokat: Ezen meg már állat sincs, csak gyerek: Na, menő vagyok? :)

 

Az állatkert amúgy jól sikerült, mindkét gyerek alaposan kifáradt, de sajnos mégsem aludtak utána, így az este kissé kaotikusba fordult. Ezen állapotot méginkább fokozta, hogy találtunk Gergőn pár pöttyöt, amik erősen a bárányhimlőre hasonlítanak. Sajnos volt a múlt héten egy kiírás az oviban, hogy van egy bárányhimlős gyerek a csoportban, de nem nagyon aggódtam, mondván, hogy elvileg be van oltva ellene. Aha.

Szent Márton nap

Ismét közeleg a karneváli idény. Idén már tisztában voltunk az ekörül várható szokásokkal is, nem úgy, mint tavaly, amikor az egész Márton naposdiról le sikerült maradni.

Eredetileg november 11 Márton nap, de mivel ugye ezen a napon, pontosabban november 11-én, 11:11-kor tör ki a karnevál, elég sok a nem teljesen józanul, jelmezben szaladgáló felnőtt az utcán, így a Márton napi felvonulást a gyerekek számára kicsit korábban szokták megrendezni.

Nálunk tegnap volt a nagy nap. Kb két hete Ákos, Gergő ovistársainak az apukáival együtt egy estét töltöttek egymás, valamint egy hordó sör társaságában, és libás lámpásokat gyártottak. Egy-egy intézmény általában hasonló lámpásokkal áll elő, gondolom, hogy látszódjon, hogy kik vannak együtt (de persze nem látszódott a tömegben, maximum néha megörültünk, ha megláttunk egy másik libás lámpást). Bubunak pedig spielgruppén csináltam egérkés lámpást.

A program a templomban kezdődött. Itt osztották ki a dalszövegeket (amikre rajtunk kívül persze nem sokaknak volt szüksége), itt gyűltek össze egy helyre az adott óvoda/iskola gyerekei. Gergő eleinte előrement szépen a csoportjához Juliussal, de aztán meggondolta magát és inkább hátrajött hozzánk. (Valaki nyugtasson meg, hogy nem csak nekem van ilyen mindentől félős fiam.)

Itt ült a csoportja többi része: (Julius fekete-fehér csíkosban, mellette a másik kedvencünk, Rajan.) A lámpásokat is leteszteltük indulás előtt: Gergő ovijából a vállalkozó szelleműek még egy kis műsort is előadtak: A műsor végén elindultunk ki az utcára. Ötletem sincs, mennyien voltunk, de nagyon-nagyon sokan, tele volt velünk a tér. Fáklyások kísérték a menetet, a legelején pedig Szent Mártonnak/római katonának öltözött valaki vonult lóháton. Természetesen út közben is énekeltünk. Mentünk úgy háromnegyed kilómétert, majd megérkeztünk a Rathenau Platz-ra, ahol a menetet vezető lovas fogadta a népet, körbeálltunk egy hatalmas máglyát, énekeltünk még egy sort, majd a gyerekeknek kiosztották az ilyenkor szokásos "bácsi sütit", azaz a Weckmann-t, aminek nagyon örültek, meg is ették hazáig. u.i. Ez meg ez meg ez (ebből sajnos csak ilyen feldolgozást találtam...) volt a kedvenc Martins nótánk.
u.u.i. Rájöttem, hogy bennem van a hiba, túl magasak az elvárásaim. Ha a gyerekek nem mosolyogva menetelnek végig másfél órát, akkor már úgy érzem, h csalódás ér. Márpedig ők kb semmit  nem csinálnak végig mosolyogva, minimum 1 hiszti per fő egyszerűen muszáj, szóval már igazán hozzászokhattam volna...